Bródy Imre, az ajkai Szupermen
Projekt azonosítószáma: OC-MUV/3-2021/520205
Megítélt támogatás összege: 9.831.843 Ft
Miért tarjuk különlegesnek a projektet?
A világ első Kriptongyára mint épület, az ajkai kulturális és szellemi örökség egy nagyon fontos eleme. Ajka város a legtöbb ember mentális térképén egy szürke, poros és unalmas városként van jelen, gyakran még az itt élő emberek is így érzékelik. A Veszprém-Balaton Zrt munkatársai szemléletének és az EKF pályázati felhívások célkitűzéseinek, valamint az együttműködés és bevonás ösztönzésének köszönhetően döbbentünk rá itt helyben, hogy mennyi különleges érték birtokában vagyunk még, amit akár meg is oszthatnánk másokkal.
A Bródy-Superman projekt egy olyan kezdeményezés, melynek segítségével a fiatalokhoz, majd a város lakosságához akarjuk közelebb vinni Bródy szellemét. Hogy hogyan lehet sikerre vinni egy lehetetlen küldetést. Projektünk célja az ajkai hely szellemének, helytörténetének kiemelkedő, meghatározó alakjainak közel hozása a helyi közösségekhez. Elsősorban a Bródy-emlékezet megerősítését tűztük ki célul. Elképzeléseinkre támogatást nyertünk.
Bródy Imre kriptongázzal töltött lámpájának ötletét mindenki őrültségnek tartotta. Mégis a majdnem elvetélt ötletből világsiker lett!
Mit üzen a múltból a mai fiataloknak mindez? Azt, hogy nincs lehetetlen!
Bródy Imre tragikus sorsú tudós, az ötletét támogató Ashner Lipót és az ötletet ellenzők valószínűleg sok kommunikációs szituációban elképzelhetők, amiből karakteres üzeneteket fogalmazhatnánk meg a mának művészi és kommunikációs eszközökkel egyaránt.
Fontos, hogy a helyi lakosság emlékezetébe bevésődjön és megmaradjon, hogy Bródy Imre úgy érte el a célját, hogy mások szerint kudarcra volt ítélve, ennek ellenére sikerrel járt. A 14 – 25 éves korosztály részére nagyon fontos olyan életutak megismerése, ami pozitív üzenetet hordoz, és személyes élménnyé válik a siker megtapasztalása egy-egy példás életút segítségével.
A projekt célja: Az ajkai hely szelleme, helytörténet a helyi közösségekhez közel hozva. A Bródy-emlékezet megerősítése Ajkán.
Akik ezen dolgoznak a Kristály-völgy Egyesület pályzata keretében:
Beck Zoli 30Y zenekar frontembere, Libri irodalmi díjas (volt Bródy-s diák) művészeti vezető, Jáger Réka grafikus, művészeti oktató, testtetováló, Kocsis Levente grafikus, játékszoftverfejlesztő a projekt kreatív vezetője, Kató Balázs színművész, Csabai Eszter webdesigner, médiatervező (volt Bródy-s diák), Cernák Róbert operatőr, kommunikáció-tecnikai mérnök.
4 alkalommal tartottunk témanapot, ahol a diákok és mentoraik valamint érdeklődők Bródy szellemiségéről, szuper-hős mivoltáról, erkölcsi nagyságáról gondolkodtak, majd ezen gondolatokat irodalmi és vizuális alkotásokba igyekeztek sűríteni. A Bródyval kapcsolatos inspiráció megteremtéséhez látogatást szervezetünk a világ első Kriptongyárába, ahol zenével és fényekkel igyekeztünk megteremteni azt a hangulatot, ami segített az alkotófolyamathoz való kapcsolódásban.
Készültek plakátok, Bródy ábrázolások, novellák, drámarészletek, krimi és sci-fi írások, valamint Bródyval, valamint a Kriptonnak kapcsolatos helyi termékek. Készült újság, melyet az alkotó diákok a zárórendezvényen osztottak a járókelőknek.
A résztvevők a projektbe bevonták más városok diákjait is, elvitték a hírét 4Europe versenyre, bekerült Országi Anna Bródy ábrázolása a gyulai Erkel Ferenc Területi Múzeumi Évkönyvbe az általunk készített Kriptongyári fotókkal együtt.
A projekt zárórendezvényét 2022. december 27-én tartottuk, ahol utcai kiállítás keretében bemutattuk az elkészült alkotásokat, Beck Zoli utcazenéjével kísérve az alkotók részleteket olvastak fel alkotásaikból, Szőke András a résztvevőknek rendhagyó tárlatvezetést tartott a Bródy sikereinek helyszínéről. Kvízjáték keretében Kriptongyáras ajándékokat nyerhettek a résztvevők.