Bródy Imre, az ajkai Szupermen
Miért tarjuk különlegesnek a projektet?
A világ első Kriptongyára mint épület, az ajkai kulturális és szellemi örökség egy nagyon fontos eleme. Ajka város a legtöbb ember mentális térképén egy szürke, poros és unalmas városként van jelen, gyakran még az itt élő emberek is így érzékelik. A Veszprém-Balaton Zrt munkatársai szemléletének és az EKF pályázati felhívások célkitűzéseinek, valamint az együttműködés és bevonás ösztönzésének köszönhetően döbbentünk rá itt helyben, hogy mennyi különleges érték birtokában vagyunk még, amit akár meg is oszthatnánk másokkal.
A helyi értékek, a művészet, és a jelen idejű mítoszteremtés ötvöződik a terveinkben, amelyek a helyi szellemi és kulturális örökség megóvására, emlékezetbe vésésére koncentrálnak. Igyekeztünk a projektek lebonyolításában lelkesen részt vevőkkel olyan innovatív programelemeket kitalálni, amik együttműködésre ösztönöznek bennünket helyieket, és amelyekről úgy érezzük, másoknak is élményt adhatunk, és értéket közvetíthetünk. Helyi szereplőkként nagyon elkötelezettek vagyunk a Veszprémi EKF értékei iránt, úgy érezzük, hogy ennek segítségével sikerült városunknak kilépni a „szürkeségből”, és a támogatott projektekhez lelkes támogatókat találni a számunkra fontos értékek megőrzéséhez.