A Kohász utcai tízemeletes előtt már délelőtt tizenegy órakor hozzáfogtak a készülődéshez az ott lakók. Valaki kávét hozott, másvalaki vizet, volt, aki a hagymát pucolta, és alágyújtottak a rézüstnek is. Délután már sokan táncra is perdültek, igazi piknik volt ez a javából.
A Városrehabilitációs Program keretében első alkalommal rendezték meg a háztömb pikniket, amire biztosan szívesen emlékeznek majd az ott lakók. A délelőtt folyamán négy csapat készülődött a főzéshez, gulyás és pincepörkölt rotyogott a szabadtéri üstökben. A Kohász 2., a Diabétesz Klub Akcióterületen lakó tagjai, Béresi Sándor és barátai, valamint a Di-Fel Társasházkezelő csapatai készültek a vendéglátásra és a megmérettetésre. Az ételek mellé került desszert és a nagy melegben szomjat oltó fröccshöz fehér bor is az Akcióterületen lakó Dr. Horváth József alpolgármester jóvoltából. A csapatok szakácstudományát Csendes Róbert, a Tósokberéndért Egyesület tagja, Csite Péter a Retró Caffé szakácsa, és Baracska Vivien a projekt munkatársa értékelte. A zsűri tagjai elsősorban az ízeket és a fűszerezést vették figyelembe, így Béresi Sándorék pincepörköltje nyerte el leginkább a tetszésüket, a Di-Fel pörköltje a második helyre került, de a Kohász 2. és a Diabetes Klub csapatai is igazán ízletes gulyást szolgáltak fel, így mindannyian megkapták a legjobb szakácsnak járó fakanalat.
Az érdeklődők már kora délutántól megtekinthették az Utcagaléria keretében kiállított fotók és festmények reprodukcióit. Az alkotásokra az ott lakók és a járókelők is szavazhattak. Délután négy órakor aztán benépesült a park, anyukák, apukák önfeledten játszottak a kicsikkel, egy dobozból előkerültek a tollasütők, labdák, bumerángok. Egyre több kisgyerek arcát díszítette valamilyen motívum, türelmesen várták ki a csemeték a sorukat az arcfestésnél. Lufibohóc elképesztő gyorsasággal készítette a lufi ajándékokat, Rudi bohóc pedig közel egy órán át szórakoztatta a kicsiket, sőt még a nagyobbakat is.
A rendezvény ideje alatt az egészségükre is odafigyelhettek a résztvevők, a Fertőző Betegek Színvonalas Ellátásáért Alapítvány képviselői a nagy sátor alatt ellenőrizték az érdeklődők koleszterin- és vércukorszintjét, mértek vérnyomást és testzsír értéket is. Közben az Akcióterületen lakó kutyagazdik számára meghirdetett versenyen is kiosztották a díjakat. A gazdik kedvenceik történeteivel és fotóival nevezhettek a „Keressük a legjobb kutyagazdit” elnevezésű felhívásra. Tóth Gergely a program projektmenedzsere a díjak átadása során elmondta, hogy a verseny folytatódik, és a gazdikkal terveznek egy következő találkozót is, ahol „kutyabajokról” is beszélgetnek majd. A Polgárőrök tagjaik sorába toboroztak érdeklődőket, külön asztalnál várták azokat, akik szerettek volna bepillantani az izgalmaktól sem mentes mindennapi rutinba.
A délután folyamán Pék Attila és Nyírő Anita duó igazi közönségkedvenc slágerekkel fokozta a jó hangulatot, többen táncra is perdültek, de voltak, akik csak beszélgettek egymással vagy régi történeteket idéztek fel. A megújult Kohász utca környéke és a tízemeletes előtt található árnyas park igazán jó helyszíne a közösségépítésnek.
A program végén a szervezők megköszönték a lakosok aktív részvételét, és arra kérték őket, hogy figyeljék a Városrehabilitációs Programiroda híreit, hiszen a gyerekek részére nyári programokat és táborokat szerveznek jelenleg és folytatódnak a Háztömb Leg-ek is, a Legvirágosabb-, és a Legsportosabb háztömböket keresik éppen. Az Akcióterületen hamarosan más helyszíneken folytatódnak a Háztömb-piknikek, ahová már most meghívást kaptak a Kohász 2. lakói és az ott versengő csapatok, résztvevők is. A közösségépítő programok célja, hogy az Akcióterületen lakó emberek között alakuljon ki párbeszéd, újszerű módon működjenek együtt egymással, és közös problémáikat is az aktív részvétellel oldják meg.
Ajka, 2019.06.13.